Magyar Kurír
Jézus mellettünk van most és holnap is – Élő rózsafüzér zarándoklatot tartottak Budapest körül
Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg Budapest körül az Élő rózsafüzér zarándoklatot. Május 11-én kilenc útvonalon indultak el a zarándokok, hogy az „Adj világbékét Mária, Szűzanyánk!” mottó jegyében Magyarországért, a fővárosért és a békéért imádkozzanak. A zarándoklat nagytétényi végpontján, a Nagyboldogasszony-plébániatemplomban Martos Levente Balázs mutatott be szentmisét.
A márkói Szent Márk-templom – Érsekségi ékességek (113.)
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal a márkói Szent Márk-templomot ismerhetjük meg.
Igaz ember a történelem sötét óráiban – Boldog Salkaházi Sára születésének 125. évfordulója
A Szociális Testvérek Társasága, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Nemzeti Bank emlékérme-bemutatóval egybekötött megemlékezési ünnepséget tartott Boldog Salkaházi Sára szociális testvér születésének 125. évfordulóján, május 11-én Budapesten, az Aranybástya Szalon és Rendezvényteremben.
Világraszóló szubkultúra – Elindult a Szakcsi Rádió
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
A pénz szeretetté változik – Hálaadás a Fokoláre Mozgalom pakisztáni gyerekeket segítő gyűjtéséért
Május 10-én Budapesten, a Thököly úti Rózsafüzér Királynője-templomban hálaadó szentmisét mutatott be Nagy Károly plébános a Fokoláre Mozgalom pakisztáni gyerekek tanulását támogató kezdeményezéséért. Téglásy Klára és Tóth Judit, a projekt magyarországi felelősei a szentmise után online beszélgetést szerveztek a pakisztáni szociális központban a gyerekekkel dolgozó német fokolarinával.
Átmenet
Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Útravaló – 2024. május 12., Urunk mennybemenetele
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Mai evangélium – 2024. május 12., Urunk mennybemenetele
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Mk 16,15–20
Egyházzenei koncerttel nyitották meg a Gizella-napokat Veszprémben
Egy dán templomi énekegyüttes koncertjével kezdődött május 10-én este a Szent Mihály-főszékesegyházban a Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella tiszteletére szervezett kétnapos eseménysora. Szombaton délelőtt, a Gizella-napok ünnepi szentmiséjén Udvardy György érsek átadta a Gizella-díjat. A nap folyamán a főpásztor rendhagyó tárlatvezetést tartott a megújult érseki palotában és a székesegyházban.
A HÉT VERSE – Kányádi Sándor: Két nyárfa
A 95 éve született Kányádi Sándortól választottunk ezúttal verset. Gyönyörűszép sorokat olvasunk a szeretetről, az együvé tartozásról.
A vértanú a hűséges szeretetet választja – Boldog Salkaházi Sára-imaest az Egyetemi templomban
Május 11-én ünnepli az Egyház Boldog Salkaházi Sára liturgikus emléknapját. A Szociális Testvérek Társasága évek óta szervez közbenjáró imaestet az ünnephez kapcsolódóan. Vigíliáján, május 10-én Égi erőforrás címmel közbenjáró imaestet szerveztek a budapesti Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban.
A magyar művészet fényes korszaka – Újrarendezett kiállítás a Nemzeti Galériában
Pincékben, raktárakban, akár otthonainkban is lehetnek rejtett kincsek, elfeledett tárgyak, amelyek arra várnak, hogy újra felfedezzük őket. Valahogy így van ezzel a Magyar Nemzeti Galéria is a budai Várban, ahol korlátozott a kiállítótér, az értékes műtárgy viszont rengeteg.
Szóra bírt magány – Baán Izsák OSB a monasztikus hagyományról „a mai kor embere számára”
A Vigilia áprilisi számában jelent meg Görföl Tibor írása Baán Izsák bencés szerzetes, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjelének Szóra bírt magány című könyvéről. E recenzióból tett közzé egy részletet Facebook-bejegyzésében a folyóirat szerkesztősége.
Áldott az, aki kiállja a próbát – Bemutatták Abel Ferrara Pio atyáról szóló filmjét az Urániában
Május 3. és 5. között rendezték meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban a IX. Keresztény Film- és Könyvnapokat, melyen többek között bemutatták Abel Ferrara Pio atya című, 2022-ben készült filmdrámáját.
Barsi Balázs OFM és Lackfi János költő a Stephanus-díj idei kitüntetettjei
A Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány kulturális díját idén Barsi Balázs ferences szerzetes és Lackfi János költő, író, műfordító veheti át a XXXI. Szent István Könyvhét ünnepélyes megnyitóján május 13-án, hétfőn Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál pápa dísztermében.
Munkanélküliség Isten országában?!
Urunk mennybemenetele – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 16,15–20)
Kuzmányi István: Fatima
A rengeteg színes fotóval díszített útikönyv tavaly ősszel jelent meg, a Magyar Kurír Új Ember kiadványok sorozatában, a Via Sacra Zarándok Utazási Irodával együttműködésben. A kiadvány a zarándokútikönyv-sorozat második kötete. A szerző állandó diakónus, hírportálunk és az Új Ember igazgató-főszerkesztője.
Közzétették Ferenc pápa ázsiai apostoli látogatásának logóit és mottóit
Ferenc pápa apostoli látogatásra készül Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba. Útjára a tervek szerint 2024. szeptember 2–13. között kerül sor. A Szentszék Sajtóterme most közzétette e látogatások hivatalos logóit és mottóit, bepillantást engedve ezáltal a pápa eddigi leghosszabb utazásába.
A szépművészet évszázada Nagybányán címmel nyílt kiállítás a nagyváradi püspöki palotában
A nagybányai művésztelep alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a nagyváradi püspöki palotában május 8-án, a 32. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében. A megnyitón köszöntőt mondott Böcskei László megyéspüspök és Robert Strebeli főkurátor, a Nagybányai Szépművészet Múzeum igazgatója. A szépművészet évszázada Nagybányán című tárlatot Muhi Sándor grafikus-művészettörténész nyitotta meg.
Palántákat és vetőmagcsomagokat osztott a Katolikus Karitász az Egri Főegyházmegyében
2013 óta minden évben vetőmagcsomagokkal és palántával is támogatja a rászoruló családokat a Katolikus Karitász a „Zöldellő kertek” program keretében. Idén az Egri Főegyházmegyében 1316 család kapott vetőmagcsomagot, összesen 9 millió forint értékben.
Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)
A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.
Magyar Kurír
- Ferenc pápa a fogvatartottakhoz Veronában: Az életet mindig érdemes élni, mindig!
- Szembenézésre késztető számvetés
- Ferenc pápa a veronai Béke Arénában: Egyes országoknak a háború rendkívül nagy üzlet!
- Különböző irányzatok párhuzamos jelenléte – Kiállítás a Nemzeti Galériában
- Ferenc pápa levele a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet kapcsán