Magyar Kurír
Mai evangélium – 2024. május 16.
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Jn 17,20–26
Ferenc pápa: A keresztény szeretet átöleli azt is, akit senki nem szeret
Május 15-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erény közül a másodikról, a reményről elmélkedett, a mai alkalommal pedig a harmadikról, a szeretetről az 1Kor 13,4–7 szakasz alapján.
Kapcsolat a Szentlélekkel – Egyházmegyei ifjúsági találkozót tartottak Nagyváradon
Nagyváradon szervezték meg május 11-én, szombaton az egyházmegyei ifjúsági találkozót. Az ifjúsági szentmisét követően György Alfréd kamilliánus szerzetes tartott előadást a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban. Ebéd után több program közül lehetett választani: volt élményszínház, elsősegélyműhely, kézműves-foglalkozás, de lehetőség volt alapvető túlélési technikák elsajátítására is.
150 éve hunyt el Jekelfalussy Vince, a Székesfehérvári Egyházmegye tizedik főpásztora
Másfél évszázada hunyt el Jekelfalussy Vince, a Székesfehérvári Egyházmegye tizedik püspöke. Spányi Antal püspök szentmisét mutatott be emlékére május 13-án a székesfehérvári székesegyházban Ugrits Tamás pasztorális helynökkel és Dózsa István plébánossal együtt.
Megjelent az Új Ember 2024. május 19-i száma
Az Új Ember idei 20. számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.
Május 31-ig várja az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a jelentkezőket hitéleti képzéseire
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola váci campusa május 31-ig várja az érdeklődők jelentkezését az intézmény katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésére, illetve a kántor alapképzésre.
Ferenc pápa Twitter-üzenetei május 15-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Egyházi kitüntetésben részesült a húszéves Magyar Katolikus Rádió több munkatársa
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kitüntetéseket és elismerő okleveleket adományozott az idén húszéves Magyar Katolikus Rádió több munkatársának elismerésül az egyházi médiában végzett szolgálatukért. Az ünnepélyes átadásra május 15-én került sor Budapesten, az MKPK székházában.
Papi hivatásokért imádkoztak Halásziban
A mosoni esperesi kerület hívei minden hónap második csütörtökén összegyűlnek könyörögni a Mindenhatóhoz, hogy sok fiatal szívében ültesse el a papi hivatás kegyelmét, és Mária példáját követve merjenek igent mondani rá. Ezúttal május 9-én imádkoztak papi hivatásokért Halásziban.
Az akadálymentesítés a szívekben kezdődik – Befogadás Hangja Fesztivál Budapesten
Kerekesszékes tánccal, közös énekléssel és vásárral vette kezdetét a kétnapos Befogadás Hangja Fesztivál május 8-án Budapesten, a MOM Kulturális Központban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. A fesztivál fővédnöke, Herczegh Anita nyitotta meg a rendezvényt, kiemelve, hogy a befogadás az ember legtermészetesebb állapota, amihez találkozásra és valódi jelenlétre van szükség.
Ferenc pápa részt vett a „Gyermekek: a jövő nemzedéke” találkozón a Vatikánban
Gyermekek: a jövő nemzedéke címmel tartották meg május 11-én a Fratelli Tutti Alapítvány szervezésében a #BeHuman mottójú világtalálkozót az új vatikáni szinódusi aulában, melynek fókuszában az emberi testvériség állt. Ferenc pápa az eseményen élénk párbeszédet folytatott a gyermekekkel is.
Oláh Zoltán erdélyi teológus székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián
Május 6-án székfoglaló ülést tartottak a Szent István Tudományos Akadémián, Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében. Ekkor tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását Oláh Zoltán gyulafehérvári teológiai tanár.
Kihirdették az idei Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny győzteseit
Ötvenegy középiskolás csapatból a legjobb hét találkozott egymással a Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny döntőjében május 11-én Budapesten.
Ferences térerő – Magyarországon is kapható az Erdélyi Ferences Rendtartomány által kiadott kötet
A közelmúltban jelent meg Borsodi L. László csíkszeredai költő, tanár, az Erdélyi Ferences Rendtartomány korábbi sajtóreferense Ferences térerő című kötete, amely többek között a május 17-éig tartó budapesti Szent István Könyvhéten, a Magyar Kurír – Új Ember pavilonban is megvásárolható. Az alábbiakban Sarány István írását közöljük Borsodi L. László beszélgetőkönyvéről és a csendről.
Ferenc pápa Twitter-üzenete május 14-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Először tartottak országos konferenciát Szerbiában a kiskorúak védelméről
A kiskorúak és kiszolgáltatott személyek védelméről tartottak konferenciát a Szerbiában szolgáló papok, hitoktatók és nevelők számára május 10-én Nagybecskereken. A konferencia előadója a téma egyik legnagyobb szakértője volt: Hans Zollner professzor, német jezsuita pap, a római Pápai Gergely Egyetem rektorhelyettese, az Antropológiai Intézet vezetője, a Pszichológiai Intézet dékánja.
Gyémánt- és aranymisét, püspökszentelési évfordulókat ünnepeltek Szekszárdon
Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35., valamint Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját hálaadó szentmisén ünnepelték május 12-én Szekszárdon, az Urunk Mennybemenetele templomban, ahol a liturgia meghívott szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita volt.
Újabb áradások fenyegetnek Brazíliában – Ferenc pápa szolidaritásáról biztosította a lakosságot
Az ország déli részét továbbra is erős esőzések, áradások sújtják, a helyzet nem javul. Az áldozatok száma egyre nő: a május 13-i adatok szerint 144 ember meghalt és 125 eltűntet tartanak nyilván. Ferenc pápa segélyt küld a püspöki konferencián keresztül a lakosságnak, és telefonon biztosította szolidaritásáról a Porto Alegre-i főegyházmegye érsekét.
A szíriai keresztény gyermekek megsegítésére rendeztek jótékonysági koncertet Budapesten
Gyermekek a gyermekekért! címmel rendezett jótékonysági koncertet a szíriai keresztény gyermekek megsegítéséért a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Kutatóközpontja május 11-én, szombaton a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. Az esemény fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás volt.
Ferenc pápa: Az Egyháznak hangot kell adnia a Száhel-övezetben lakó szegények néma kiáltásának
Létrejöttének 40. évfordulóját ünnepli a II. János Pál Alapítvány a Száhel-övezetért. Ferenc pápa május 10-én Michael Czerny bíborosnak, az átfogó emberi fejlődés szolgálatában álló dikasztérium prefektusának küldött levelében sürgeti az Egyházat, hogy segítse elő a békét és a fejlődést az egész nyugat-afrikai régióban.
Imaszándékok - A Pápa Imavilághálója (Imaapostolság)
A szerzetesnővérekért és a megszentelt életet élő nőkért
Imádkozzunk a szerzetesnővérekért és a megszentelt élet más formáját élő nőkért, hálát adva küldetésükért és bátorságukért, hogy folyamatosan új válaszokat találjanak a mai ember előtt álló kihívásokra.
Magyar Kurír
- Ferenc pápa a fogvatartottakhoz Veronában: Az életet mindig érdemes élni, mindig!
- Szembenézésre késztető számvetés
- Ferenc pápa a veronai Béke Arénában: Egyes országoknak a háború rendkívül nagy üzlet!
- Különböző irányzatok párhuzamos jelenléte – Kiállítás a Nemzeti Galériában
- Ferenc pápa levele a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet kapcsán